Kulcs a pohárban
Köztudott, hogy az emberek többsége nagyon kevés folyadékot iszik naponta, pedig az általában javasolt napi 2-3 liter víz elfogyasztásával nagyon sokat tehetünk szervezetünk, köztük a veséink egészségének megőrzéséért.
Ahhoz, hogy szervezetünk egészséges működhessen, gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről.
Napi 2-3 liter folyadék segíti a megelőzést
Köztudott, hogy az emberek többsége nagyon kevés folyadékot iszik naponta, pedig az általában javasolt napi 2-3 liter víz elfogyasztásával nagyon sokat tehetünk szervezetünk, köztük a veséink egészségének megőrzéséért.
Ahhoz, hogy szervezetünk egészséges működhessen, gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről.
A többség nem iszik elég vizet,
Ez érthető, hiszen víz a vérképződéstől kezdve az anyagcseréig számos életfunkciónkhoz szükséges.
A folyadékhiány nagyon súlyos következményekkel jár:
már 3 százalékos folyadékhiánynál is kárt szenvednek az anyagcsere-folyamatok, 10 százaléknál pedig már a vesék működése is leállhat, ami miatt káros anyagcseretermékek halmozódnak fel a vérben.
Egy átlagos embernek napi 2-3 liter folyadékra van szüksége , elsősorban szénsavmentes víz formájában.
Ha ez nem teljesül, akkor kezdetben fáradékonyság, fejfájás, dekoncentráltság, savtúltermelés jelentkezhet, hosszabb távon pedig a szívnek és a keringési rendszernek is árt mindez.
A többség nem iszik elég vizet
Ennek oka az, hogy a vízhiány akadályozza a megfelelő anyagcserét, ezáltal előkészítve az utat olyan súlyosabb betegségeknek, így például a magas vérnyomásnak, a diabétesznek és a vesebetegségnek.
A megfelelő hidratáció rendkívül fontos, jó azonban tudni, hogy míg a megelőzés és a romló veseműködés kezdeti szakaszában fokozott folyadékbevitelre van szükség, addig a veseelégtelenség késői stádiumában ez az elv megfordul, mert a vese már nem tudja kiválasztani a megfelelő mennyiségű folyadékot, így a túlzott folyadékbevitel ártalmas lehet.
Mivel a veseelégtelenség a kezdetben tünetmentes, sajnos sok esetben a vesebetegséget csak akkor ismerik fel, amikor a vesék már nem képesek ellátni feladataikat, így leállnak és azonnali dialízisre van szükség.
Ez is érdekelheti
FOLYADÉKSZÜKSÉGLET
A korod alapján ennyit kellene innod
FÁJDALOM
Bajt jelez a borda alatti fájdalom
Ezek jelzik, hogy rákos az anyajegy
MELANOMA
Ezek jelzik, hogy rákos az anyajegy
Tízből egy ember érintett Kevesen tudják, de ma Magyarországon minden 10. embert érint valamilyen fokú vesezavar, és több mint 7000 beteg szorul rendszeres művesekezelésre.
A vesebetegség első jele lehet többek között a vizesedés, a fáradékonyság, a fejfájás, a nehézlégzés, a bőrviszketés, a fogyás és a hányás is.
A nehéz felismerhetőség miatt azonban kiemelten fontos a vesefunkciók rendszeres felülvizsgálata, mivel a korán felfedezett vesebetegség kezelhető, progressziója lassítható.
Vesebetegség
Kezelési lehetőségek
Élet krónikus veseelégtelenséggel
Család és gondozók
Szolgáltatások a Fresenius Medical Care-től
Dialízis központ kereső
Ön két vesével rendelkezik.
Ezek babszem alakúak és mindegyik körülbelül ökölnyi méretű.
Ezek a gerinc két oldalán, háta közepének közelében helyezkednek el.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a vese kizárólag a vizelet létrehozásáért felelős.
Valójában a vesék jóval több feladatot látnak el
A vesék funkciója
A vesék valójában vizeletet állítanak elő és a vizelet elvezető rendszeren keresztül távolítják el azt.
A felesleges folyadék és az anyagcsere végtermékek, a vizelettel együtt, kijutnak a testből, mintha egy szűrőn keresztül haladnának át.
Ezen felül a sav-bázis egyensúlyt is a vesék szabályozzák, hogy megakadályozzák a vér savas irányba való eltolódását.
A vesék fontos szerepet játszanak hormontermelésük útján a vérnyomás szabályzásában is.
A vesékből származó hormonok, mint például az eritropoietin, a vörösvértesteknek a csontvelőben való keletkezését szabályozzák.
A vesék hatással vannak a vérben lévő kálcium mennyiségére és a D-vitamin termelésére is.
Ez a vitamin a csontok szilárdságát biztosító ásványi anyagok beépüléséhez elengedhetetlen.
Tudta?
A vesék a felesleges folyadékot és méreganyagokat a nap 24 órájában távolítják el
Az egészséges vesék naponta körülbelül a teljes vérmennyiséget 300-szor tisztítják meg
Ez azt jelenti, hogy körülbelül 1500 liter vér halad át a veséken minden nap
Mi okozza a krónikus veseelégtelenséget?
A krónikus veseelégtelenség (CKD - Chronic Kidney Disease) egy hosszú és általában lassú folyamat, ahol a vesék lassan elveszítik működőképességüket.
Kezdetben nem észlelhető az idült vesebetegség.
A korai jelek enyhék lehetnek, így lehet hogy nem veszi észre ezeket a tüneteket.
A veseelégtelenség diagnosztizálása általában szérum karbamid nitrogen, kreatinin vizsgálatával, és a glomeruláris filtrációs ráta (GFR) meghatározásával történik.
A vérvizsgálat azt becsüli meg, hogy percenként mennyi vér szűrődik át a glomerulusokon.
A glomerulusok apró szűrők a vesékben, amelyek a felesleges anyagokat távolítják el a vérből.
A krónikus veseelégtelenséget (KVE) öt stádiumba lehet besorolni.
A vesének évekbe telhet, amíg a normál veseműködésből (KVE 1. stádium) eljut a krónikus veseelégtelenségig (KVE 5. stádium).
A krónikus forma a maradandó vesekárosodás, amelyet például cukorbetegség, magas vérnyomás , a veseszövet különböző gyulladásai (glomerulonefritisz), vagy a veseműködést hosszú távon károsító gyógyszerek okoznak.
Mivel a korai szakaszokban lehetséges a folyamat lelassítása, ezért alapvető fontosságú a korai diagnózis, és hogy kezelőorvosával együttműködve megtalálja a megfelelő kezelési módszert.
A krónikus veseelégtelenség jelei és tünetei
A krónikus veseelégtelenség figyelmeztető jelei és tünetei nem mindig egyértelműek.
Számos beteg szenved krónikus veseelégtelenségben anélkül, hogy tudna róla.
Melyek az esetleges figyelmeztető jelek?
Kevesebb vizelet keletkezik
Duzzanat a kézen, arcon és lábakon
Légszomj
Alvási nehézség
Étvágytalanság, hányinger, hányás
Magas vérnyomás
Hideg- és fáradtságérzet
Minél hamarabb felismeri a tüneteket, annál hatékonyabban tud kezelőorvosa megfelelő kezeléssel beavatkozni.
A megfelelő segítség és a megfelelő időzítés hatással lehet a vesebetegség előrehaladtára.
Idősebb betegnek tanácsot adó orvos
Milyen életmódváltás segíthet?
A különböző kezelési módszereken túl az életmód megváltoztatása is hatással lehet a krónikus veseelégtelenség folyamatára.
A magas vérnyomás és vércukorszint szabályozása
Egészséges diéta (kevesebb fehérje és só)
Testtömeg csökkentése
3 x 30 perces aerobikus testedzés
Leszokás a dohányzásról
Egyes fájdalomcsillapítók elkerülése
Mindig tartsa be kezelőorvosa tanácsát és az egészségügyi javaslatokat, mielőtt nagyobb változásokba kezdene!
Kapcsolódó tartalom
Élvezze az életet a betegség ellenére
Élet krónikus veseelégtelenséggel
A vesék működésének hatásfokát egy vérvétellel és egy vizeletvizsgálattal könnyen ellenőrizni lehet.
https://slideplayer.hu/slide/1884608/
https://www.freseniusmedicalcare.hu/hu/betegek-es-csaladtagjaik/vesebetegseg