Négy betegség oltja ki mindannyiunk életét főképp
Ezeket a krónikus betegségeket az Apokalipszis négy lovasának nevezi, ezek pedig a következők:
szívbetegség,
rák,
neurodegeneratív betegség, mint az Alzheimer-kór,
illetve a 2-es típusú cukorbetegség és az azzal összefüggő anyagcsere-rendellenesség.
Genetikailag képesek vagyunk arra, hogy minden egyes évtizedben jobban érezzük magunkat a bőrünkben, mint az előzőben, állítja dr. Peter Attia, akinek Végigélni
– A hosszú élet tudományos alapjai című könyve nagy siker a világban, és a 21. Század Kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható.
Állításával nehéz nem vitatkozni, ha már negyven-ötven évesen is érezzük a hanyatlás egyelőre apró, de kézzelfogható jeleit.
Mit jelent az orvoslás újraértelmezése, és mit tudhat ez a pasas arról, hogy tovább és jobban éljünk?
Ha valaki úgy gondolja, dr. Peter Attia Végigélni
– A hosszú élet tudományos alapjai című könyve arról szól, hogy figyeljünk oda az étkezésre, az alvásra, a mozgásra, a mentális és érzelmi egészségünkre, néha koplaljunk és járjunk szűrővizsgálatokra, akkor nem gondolja rosszul.
Az ötszáz oldalas kötet mégis megvilágosító erejű, és olvasás közben magunk is belátjuk, hogy szemléletváltásra van szükség egyénileg és társadalmi szinten is, mert az orvoslás jelenleg azzal foglalkozik, hogy kihúzgálja az embereket a vízből, ahelyett, hogy megnézné, miért estek bele.
Peter Attia ráadásul mindezt az orvostudomány talaján állva teszi, gyakorló orvosként nem hozza be a természetgyógyászatot és semmiféle más, alternatív terápiát, gyógymódot.
Hisz a gyógyszerekben, a diagnosztikai, képalkotó eljárásokban, ezeket is csatasorba állítja, amikor azt vizsgálja, hogyan tudnánk minél tovább egészségesen élni.
Mert a jelenlegi orvosi beavatkozások legtöbbször „csak” arra jók, hogy
ha már baj van, ideig-óráig elodázzák a halált.
De hogy ez akár évekre milyen életminőséget tesz lehetővé, a páciens tud-e örülni bárminek, vagy csak nyomorúságosan vegetál, az már nem tartozik a preferenciái közé.
A szerző nem kertel, néha nyersen, szókimondóan, sőt indulatosan fogalmaz.
Ezt nem mindig könnyű befogadni, de végig érezni, hogy „értünk haragszik”, és minden erejével azon van, hogy megragadja a figyelmünket.
És igen, ostorozza a jelenlegi orvosi gyakorlatot, volt is belőle konfliktusa, de másképp talán nem is lehetne változást elérni, hogy mindannyian elhiggyük, a hosszú élet sokkal jobban alakítható, mint gondolnánk, de ehhez cselekedni kell: most.
Peter Attia leírja, hogy egészen az 1900-as évekig a gyors halál volt az uralkodó:
szúrt és lőtt sebek, balesetek, csonttörések, amelyeket a sebészet megtanult egészen jól kezelni.
Azóta azonban a lassú halál tarol, ami nagy valószínűséggel előbb-utóbb mindenkit elér, azokat is, akik most ezt a cikket olvassák, és ezekkel a mai orvostudomány nem nagyon tud mit kezdeni.
Ezeket a krónikus betegségeket az Apokalipszis négy lovasának nevezi, ezek pedig a következők:
szívbetegség,
rák,
neurodegeneratív betegség, mint az Alzheimer-kór,
illetve a 2-es típusú cukorbetegség és az azzal összefüggő anyagcsere-rendellenesség.
Ezeket kell megfékezni, mert hiába költöttek dollármilliárdokat például a rák kutatására, az elmúlt évtizedekben nem igazán jutottunk közelebb a gyógyíthatóságához, sőt, a mai napig nem tudjuk, mitől alakul ki.
Aki szívrohamban hal meg, az is a lassú halál áldozata, mert a betegség nem akkor, hanem akár már évtizedekkel korábban beköltözött a testébe, fejlődött a koszorúereiben, az Alzheimer-kór gyógyítása pedig még látótávolságon belül sincs.
Utasból kapitány
A szerző szerint könnyű belátni, hogy amikor a betegség már előrehaladott állapotban van, a halál szinte elkerülhetetlen, és csak toxikus és fájdalmas kezelésekkel lehet az életet ideig-óráig meghosszabbítani – erre mindannyiunk családjából tudunk példákat mondani.
Az orvostudomány ma erre képes.
Peter Attia nem tolja át (teljesen) a felelősséget az egyénre, de arra buzdítja, hogy ne utasként hánykolódjon élete hajóján, hanem legyen ő a kapitány.
Mindemellett arra is szükség van, hogy az orvoslás ezt a hozzáállást, és ne az utolsó pillanatos beavatkozásokat támogassa, vagyis át kell lépnünk az Orvostudomány 3.0 világába.
A könyv egyes fejezeteihez tartozó mottók is találók, az Orvostudomány 3.0 című fejezet elején például John F. Kennedytől olvashatjuk ezt az idézetet:
A tetőt akkor kell javítani, amikor süt a nap.
A szerző Orvostudomány 1.0-nak a Hippokratész nevével fémjelzett, csaknem kétezer évig tartó időszakot nevezi, ami megfigyeléseken és találgatásokon alapult.
Van, ami a mai napig megállja helyét, de ez a szemlélet sok helyen alaposan mellélőtt.
Az Orvostudomány 2.0 a XIX. század közepén hozott forradalmi változást a csíraelmélettel, ez vezetett el a fejlett higiénia gyakorlathoz, majd az antibiotikum kifejlesztéséhez.
Hogy mindez mennyire volt szokatlan, és mennyire újfajta gondolkodás kellett hozzá, azt szegény Semmelweis Ignác sorsa bizonyítja – jó látni, hogy megemlékeznek róla egy amerikai bestsellerben.
Az Orvostudomány 2.0 csúcspontja a Covid elleni vakcinák gyors kifejlesztése volt.
Orvostudomány 3.0
Peter Attia azt állítja, hogy őt és a kollégáit egy korábbi korszak problémáinak leküzdésére képezték ki, az akut betegségek és sérülések kezelésére. Szerinte azonban hosszú távon kell gondolkodni, mert az Orvostudomány 3.0 korszakában már
nem az a cél, hogy az embereket összefoltozzuk és hazaküldjük,
hogy eltávolítsuk a daganatot és reménykedjünk a legjobbakban, hanem hogy eleve megakadályozzuk a tumor kialakulását és szétterjedését.
Az előbbi ráadásul sokkal drágább, az államnak és nekünk is, szenvedés és anyagi csőd várhat ránk.
Noé az eső megérkezése előtt épített bárkát, és a Titanic utasai is elkerülhették volna a katasztrófát, ha a hajó személyzete meghallja a figyelmeztető jeleket.
Tudjuk, a megelőzés!
– kiálthatjuk most mindannyian kórusban, Attia azonban nem preventív, hanem proaktív cselekvésre ösztönöz minket, amiben az orvos a navigátor, aki átvezet minket a jégmezőn.
Ehhez nem maradhatunk passzívak, rendelkezni kell némi egészségügyi ismerettel, tisztában kell lenni a célokkal, a kockázatokkal, a berögződött rossz szokásokkal, nyitottnak kell lenni a változásra.
Előbb azonban ki kell alakítani egy stratégiát, és majd ehhez igazítani a taktikát.
Ezt nem lehet megspórolni, mert ha rögtön át akarsz ugrani a taktikára (ezt edd, azt ne edd, így mozogj, úgy ne mozogj), borítékolható a kudarc.
Ahogy egy híres filozófus, Mike Tyson mondta:
„Mindenkinek van egy terve – amíg jól szájon nem vágják.”
A koleszterinnel kapcsolatos tévhitek
A négy lovasnak van egy közös rizikófaktora, ez pedig az életkor.
Az öregedési folyamat sajnos sebezhetővé tesz minket ezekkel a betegségekkel szemben – amelyek ráadásul összefüggenek egymással –, elindul a kognitív, fizikai és érzelmi leépülés, és
könnyen bekerülhetünk egy lefelé tartó spirálba.
Ezért kell kialakítani egy stratégiát, és ennek mikéntjéről szól a könyv fele, arról, hogyan teljesedjünk ki életünk második felében minden téren.
Előtte azonban részletesen leírja ezeknek a betegségeknek a mibenlétét, a jelenlegi és a lehetséges gyógymódját.
Ezek a fejezetek tele vannak orvosi és biológiai szakkifejezésekkel, betűszavakkal, érdemes azonban ezen is átrágnunk magunkat, mert akkor fog összeállni a fejünkben a kép.
A szerző rávilágít például a koleszterinnel kapcsolatos tévhitekre, arra, hogy vannak-e „jó” és „rossz” koleszterinek, és be tudjuk-e vinni – például szegény tojást pellengérre állítva – táplálék útján a szervezetbe.
Azt mindenesetre leszögezi, hogy az éves koleszterinteszt nem ad elégséges információt arról, hogy ki milyen infarktuskockázattal néz szembe.
Érzelmi egészség
A könyv (eredeti címe: Outlive: The Science and Art of Longevity)
harmadik része aztán, ami terjedelemben a kötet felét teszi ki, részletesen végigvisz azon, hogyan építs fel egy olyan keretrendszert, ami nálad működik: hogyan tanulj meg úgy mozogni, hogy ne sérülj meg, hogyan találd meg a számodra megfelelő táplálkozási tervet, és hogyan tanuld meg szeretni az alvást, az agyad legjobb orvosságát.
Mindeközben nem lehet kihagyni az érzelmi egészséget, mert egészségesen sokáig élni kölcsönösségen és szereteten alapuló, kiteljesedett emberi kapcsolatok nélkül a szerző szerint maga a pokol.
Egyébként miért akarnánk hosszabb ideig élni?
Kiért?
A könyv hosszú és néha bonyolult, de nem azért olvastuk el, hogy önnek ne kelljen.
Annyi időnk biztosan van, hogy belelapozzunk, aztán, ha már belenéztünk, biztosan elkapunk néhány olyan szót, mondatot, ami megragadja a figyelmünket, és elkezdjük olvasni.
És ha már beleolvastunk, szeretnénk tudni az előzményeket, az összefüggéseket, és így, szép lassan magunkévá tehetünk egy újfajta szemléletet, amiben biztosan lesznek olyan momentumok, amiről már hallottunk.
Peter Attia példák sokaságával, saját élményekkel írja le mindazt, amire az orvosi praxisa és saját nehézségei, kudarcai során rájött.
Könyve szakszerű, de érthető és olvasmányos, szenvedélyes és motiváló.
Néha kicsit amerikai, nálunk nem így működik sem az egészségügy, sem az élet, de a kiszolgáltatottság univerzális, ahogy az is, hogy megbékélünk-e a múlttal, rendezzük-e megromlott kapcsolatainkat, örömben vagy rettegésben töltjük-e életünk utolsó szakaszát: odaülünk-e a kormánykerékhez.
Dr. Peter Attia és Bill Gifford:
Végigélni – A hosszú élet tudományos alapjai
21. Század Kiadó, 2024, 496 oldal
(Borítókép: Dr. Peter Attia és Bill Gifford:
Végigélni – A hosszú élet tudományos alapjai című kötete.
Fotó: Fekete Tímea / Index)
.jpg)